Manapság nagyobb események, felfedezések nem igazán történnek, zajlanak a mindennapi teendők: egyetemre járás, német tanulás (lassan kezdek büszke lenni magamra, hogy félév alatt annyi németet szedtem magamra, amit sosem gondoltam volna, lényeg, hogy már sok mindenről el tudok beszélgetni, ha úgy adódik). Az Erasmus-élet egyre inkább kezd homályba veszni (nem mintha eddig is olyan jellemző lett volna), de a berlini ittlétem most újabb fordulópontot vett. Most, hogy kitaláltam, hogy jó lenne szakmai gyakorlatot találni a tavaszra, így a jövőképemmel együtt a jelenem is megváltozott egy kicsit, és nem feltétlenül a csavargásra és a bulizásra koncentrálok. Persze továbbra is sok minden áll a listámon, aminek még utána akarok járni.

A hétköznapokhoz azért továbbra is hozzátartoznak a spontán esték. A hétvégén hazafele menet konkrétan a sarkon belefutottam Maxba, az egyik előző lakótársamba (miafene), aki pont itt üldögélt az egyik bárban a haverjaival, és betessékelt behívott  egy italra. Ma este pedig a Mikail koncertezett szintén nem túl messze innen, és utána vele és egy másik török cimborával jó hosszan beszélgettünk mindenféléről… Mégpedig.. Hihetetlen, hogy itt Berlinben sokkal erősebbnek érzem a török kultúrát, főleg, hogy a berlini kultúra alapvetőleg nem a német kultúra, hanem a sok különféle kultúra egyvelege. Multikulti. Mindenesetre a török a legerősebb ezek közül, és az egyetemen az egyik órán is pont téma volt a török nemzetállam-építés és modernizáció és Atatürk, a kisebbségek helyzete-elnyomása, vagyis a kurdoké, és az egész nagyon nagyon sok kérdést és ellentmondást tartalmaz. * Úgyhogy beszélgettünk erről is – vicces, h én vetettem fel nekik, és ők erről még nem is beszélgettek erről komolyabban – beszéltünk még forradalomról, történelmiekről és maiakról, egyiptomról, török vidékről, zenéről, életről, lélekről, szellemről, ről ről ről… a rolót meg húzom is már lefelé.

Voilá a képek a szobámról, nappali és éjjeli fényekben : )

A lépcsőház is érdemel pár képet

A konyha majd akkor kap szerepet, ha esemény is zajlik majd ott…

Az újév Berlinben kezdődött, méghozzá az Admiralsbrückén a Virágékkal. Az este otthon indult nagy vacsorával kisebb-nagyobb társaságban, a hangulat meg jó irányba alakult. Éjfélkor kimentünk az utcára, ahol aztán zajlott az élet, mindenki hozta a saját tűzijátékát robbantgatni, az egész tér színes füstben úszott. A tetejébe még össze is futottunk véletlenül a török barátaimmal, Mikail a harmonikáján zenélgetett közben, jó kis klipet lehetett volna készíteni, igazán elvarázsolt volt az egész.

A héten pedig új lakásba költöztem, ezúttal Neuköllnbe, a Weserstrasse-ba, egészen közel a kanálishoz, a folyóutcák környékén. Itt van a szomszédban az Elbestrasse, meg a Donaustrasse, a Weser is egy folyó valamerre Nyugat-Németországban. A környék eléggé felkapott mostanában, közel Kreuzberghez, de kicsit mégis távolabb, emiatt olcsóbb is, szép lassan ez is dzsentrifikálódik. Azon túl, hogy egész sok török lakik erre, sok diák is ideköltözik, rengeteg bár nyílik, pont a mi utcánkban mindig fel lehet fedezni újabbakat. Velünk szemben egy pékség, le lehet szaladni reggel kenyérért, a sarkon pedig egy spéti (éjjelnappali), le lehet szaladni este sörért. Annyi minden van az utcában, szerintem erről külön bejegyzést fogok írni, jó kis fotótéma.

A lakás a harmadikon van, hárman is lakunk: Marta, egy spanyol szobrász csajszi Madridból, aki hol egy étteremben dolgozik, hol a műtermében alkot, nagyon vidám mosolygós lány; és Diego, egy olasz srác Napoliból, még nem érkezett vissza az ünnepekről, állítólag vicces gyerek. A szobáinkon kívül még van egy kis konyha, ahol a szekrényen ott mosolyog az öreg Marx, szóval egyértelmű, rossz hely ez nem lehet   : D  Az én szobám óriási, mint egy nappali, dupla ággyal, dupla ablakkal, délre néznek, úgyhogy elég világos, ha majd a nap is kisüt, hát akkor még világosabb lesz! : )

Az újévre tervben van egy kis szakmai gyakorlat, szép lenne itt Berlinben, ezt majd meglátjuk, mennyire hagyja Berlin, hogy itt maradjak. Emellett még több kulturális megfigyelés, főleg fotós akciók várhatóak a jövőben, már érik a lista.

Néha kattintok párat a mobilommal, mivel nem hordom magammal állandóan a fényképezőgépet. A minőség ugyan eléggé kaki, de arra meg jó, hogy a pillanatokat rögzítsem és megmaradjanak. (részletek alább)

1. Oberbaumbrücke. Kedvenc hidam, átfut rajta fent az U-bahn, ahonnan kinézve pedig nem is érzékelni a hidat, csak hogy a Spree felett suhanunk és látjuk a távolban az Alexet. Mármint a TV-tornyot.

2. Morgenrot. Kedvenc kávézó-kocsmázó Prenzlauerbergben, egy fogalt ház tövében. Még október elején bukkantam rá, hosszú mászkálás után, amikor a sok trendi koktélbár után végre talátam egy alter helyet teli kedves szimpatikus arcokkal. Végre egy kis otthonérzés, jól esik, hogy van stílusa, össze van rakva, nem 100%-osan precíz, egy kicsit szedett-vetett, de nem annyira, mint egy romkocsma. Sokkal életszerűbb, és látszik, hogy saját munka. Ha Pbergben laknék, biztos állandóan itt lógnék.

3. Lény. Funny little creature. Bírom őket, sokan nyüzsögnek Berlin utcáin, jófejek.

4-6. Karl Marxok. Utca, tér, kocsma. Erről már írtam korábban, szemléltetésnek van már illusztráció.

7. Fehrbelliner Platz. Itt kell átszállni az egyetemre tartó U-bahnra, itt szoktunk szaladni közösen a csatlakozáshoz, meg itt szoktam gyakran összefutni ismerősökkel (még így is, hogy milyen óriási város ez a Berlin). Amúgy az utóbbi időkben néha hallom, hogy Fehrbellissimoként is emlegeti pár barát.. : )

8-11. Könyves kioszk az egyetem előtt. Még tanévkezdéskor sokat böngésztük a könyveket az egyetem főépülete előtti könyvvásárban. Rengeteg műfaj játszik, nagy számban képviselik magukat a társadalomelméleti könyvek – juppíí – majdnem meg van Adorno összes eredetiben (nyilván), .. jó nagy kihívás, de egyszer majd olvasok belőle : ) Emellett feltűnően sok németre fordított magyar író könyveire bukkantunk rá, majd miután hangosan beszélgettünk, megörülvén nekünk a boltos, odaköszönt hozzánk: “Szervusztok!!” (magyarok mindenütt)

12. Piac után. Szombat késő délután néha elmegyünk a Yorckstrasse melletti piacra hárman, bevásárolunk mindenből több kilóval, mert kevesebbet úgysem adnak, és a végén meg szétosztjuk egymás között, így végül nagyon olcsón beszerezzük a heti zöldség és gyümölcs adagot.

13-15. Reggelig tartó elektrobuli. A kép az első alkalommal történt, amikor megkóstoltam a berlini partyéletet. Az állandó képlet a következő: 10-kor vacsi, utána ráhangolódás a bulira, 1körül talán sikerül elindulni a bulihelyre, ahol aztán 3 körül indul be a hangulat úgy igazán. Az első ilyen buli óriási élmény volt, sosem gondoltam volna, hogy végigbulizok egy elektropartyt, egészen megváltoztatta a véleményemet az elektro zenéről, teljesen jó zenét adtak, olyat, amit nem lehet otthagyni és hazamenni, hanem csak táncolni és táncolni. Így végigtáncoltuk az estét egészen reggel 8ig, mikor kiléptünk, a nap már szikrázóan sütött és a napsütésben hazakerekeztünk.

16-17. Rotes Café. Erről itt.

18. Jam session egy ismeretlen lakásban. Az utcán sétálva, Schlesisches Tornál megállva az utcazenészeket figyelve belefutottunk a Gergőbe, és kiderült, hogy egy házibuliba tart egy jam sessionre, hát persze, hogy csatlakoztunk. A házibuliból csak 2-3 embert ismertünk, senki mást, a nappali ahol zenéltek nagyon kicsit volt és nagyon sokan töltötték meg, de nagyon jót zenéltek – nagybőgő, hegedű, harmonika, szaxofon…

19. Tempelhof. Igazán felszabadító érzés, amikor nyomott, szürke hangulatban kibiciklizek a Tempelhofra, és amikor kiérek, minden problémám elszáll, leesik minden teher rólam, megkönnyebbülök, és csak élvezem a nyílt égboltot és az óriási szabad teret.

20. Jam session az Edelweissben – a Görlitzer Parkban. Egyszer elmentünk egy kedd esti jam sessionre a Görliter Parkba. A legjobb része az volt, amikor beállt egy tag egy darab szájharmonikával, és ő vezette az egészet, olyan virtuozitással, akkora hangulatot teremtett, még meg is táncoltatta a közönséget.

21. Mikail és barátai koncertje. A már korábban említett tangóharmonikás török barátom, Mikail egyszer beugrott egy zenekarba, és fellépett velük egy kurd esten, és hívott, hogy van-e kedvem, naná, hogy kiváncsi voltam rá! Nagyon jó zenét játszottak, török-balkán hangzásvilág, és akkora élet volt mellé, közös táncolás ment körbe körbe.

22-23. Lények még.

24-25. East Side Gallery. Táncoló alakokkal és lényekkel. igazából

26. Láma. Ott él a Hasenheide állatkertjében, közel hozzánk. Jófej.

27. Éjjeli Lény.

Olyan hipergyors volt az út haza, mintha fénysebességgel jöttem volna, el vagyok szokva ettől a módtól. Főleg, hogy a reptéren összefutottam Francescoval egy olasz jóbarátommal, neki is ugyanakkor ment a gépe Milánóba, szóval még a türelmetlen repülőre várás is kimaradt, így aztán meg röpke másfél óra alatt hipphopp, már haza is értem Budapestre Berlinből. Eléggé nehéz volt felfognom, hogy ennyi volt az egész és hogy megérkeztem, itthon vagyok.

Az utóbbi héten háromszor is voltam különböző vacsorán, nehéz összehasonlítani őket, mert mind nagyon más volt, és mind más miatt volt maradandó, de talán mégicsak a török vacsora volt a kedvencem.

1. Török vacsora Melikénél, a török barátnémnál, aki 3percre lakik tőlem, szintén Südstern a kedvenc állomása : ) Az estét a Raki fényében szervezték, ahhoz körítették a vacsorát, amihez nagyon kitettek magukért, tele volt az egész asztal mindenféle török finomsággal, több órán keresztül készültek rá. Volt yogurtos főtt lilakáposzta, humusz, paradicsomos bulgur, fetával töltött paprika, saját burgakosz és méég sokféle saláta, amit nem tudok nevén nevezni. Emellé meg még mi is vittünk salátákat. Utána még előadásban is volt részünk, és játszottak nekünk török zenét: Mikail a harmonikáján zenélt (elnyerte a MikMik művésznevet : ) és mellé énekelt Melike, nagyon jó hangulata volt az egésznek. Voltunk vagy 12-en, majdnem mindenkit ismertem, török, olasz, francia, portugál, német, magyar találkozó antropológusok, szociológusok, művészek, zenészek között, nagyon jó kis társaságban, kedves családias hangulat volt nagyon. Utána meg átmentünk a Helvéciába a vasárnaponként állandó görög koncertre, ahol még további ismerősök csapódtak, végre igazi belsős társasági élményem volt : )

2. Olasz vacsora Francescánál, Gugliemo és Chiara és még sok sok olasz és spanyol társaságában, én voltam egyedül, aki se nem olasz, vagy spanyol lett volna. A vacsora szereplői örök klasszikusok voltak: pasta paradicsomszósszal, pasta besamellel, pasta mindennel, pizza, tiramisu, nyilván olyanok, amiket viszonylag egyszerű elkészíteni. 14-en körbeültünk egy nagy asztalt, és végre megtapasztaltam az igazi olasz vacsora hangulatot, amikor tényleg megadják az időt az étkezésnek, és egy óráig biztos nem áll fel senki az asztaltól, és megy a diskurálás ezerrel (discorso! discorso! beszédet! : )

3. Karácsonyi, utazás előtti vacsora otthon, lakótársakkal. Végre sikerült mindenkinek egy időben otthon lenni, és összehozni egy vacsorát közösen. Együtt főztünk, mindenki készített egy fogást, előételnek tapas volt salátával, főételnek spenótos krémes rakott krumpli, desszertnek pedig fahéjas zabos almás süti. Örültem, hogy mielőtt hazamentem együtt tudtunk lenni mind a hatan.

ennél többet nem lehet. írni. ennyi. bármi és minden.

(update ez egy boldog hajnali bejegyzés volt. : )

kép innen

Ma az antropológia szemináriumon megint szembesültem azzal, hogy mennyire szabadabb oktatási módszereket alkalmaznak itt. Az egy dolog, hogy szeminárium lévén interaktívabb a közeg, a tanár szót ad nekünk és hagy minket megnyilvánulni. De annyira más, és az máris nagyon szimpatikus, hogy kifejezetten kiváncsi a véleményünkre, és reflektál, és ma is az egész óra egy nagy beszélgetés volt, ideoda repült az asszociációk szárnyán, és érezni az inspiráció bizsergését a levegőben, pedig reggeli óra. Ma társadalmi elméletekből indultunk ki, olyanokból, melyek számomra ismertek voltak már, pl. Bourdieu praxiselmélete. Kérte a tanár, hogy aki ismeri az magyarázza el a többieknek. Végigfutott a fejemben minden, amit otthon tanultam, de más megelőzött. Szerencsére. Mert teljesen másképp magyarázta, sokkal eredetibb, kreatívabb módon, életszerűen. És ekkor fejbe vágott (megint) az, hogy otthon mennyi mindent a fejünkbe vernek, neveket, elméleteket, mi mihez kötődik, de mindez eszméletlenül elméleti szinten marad, és a fejekbe is így vésődik be. Legalábbis én valószínűleg hasonló absztrakt szinten magyaráznám el ezeket az elméleteket, abban a rendszerben, ahogy tanultam. Olyan érzésem támadt, mintha sémákba rendeznék ezeket a gondolatokat, mintha egy keretbe zárnák őket, amiken nem hagynak túllépni, nem hagyják kinyitni a gondolatdobozokat. Itt viszont kifejezetten önálló gondolatokra és meglátásokra, önkifejezésre motiválnak és bátorítanak, és a gondolatok szabadabban szállhatnak.

Kreuzberget és Neuköllnt már eléggé körbejártam, úgyhogy gondoltam most arrébb állok, és megnézem a következő legközelebbi városrészt, Friedrichshaint, szlengül F-hain. Ugyan a központi részeit már keresztülkasul körbejártam a Warschauer-Boxhagener-Revalerstr metszetet, de most elcsavarogtam a többi utcába  és teljesen véletlenül, nem olvastam róla, nem hallottam róla, rátaláltam pár színes csodára. Rémlik, hogy F-hain volt az otthona a legtöbb foglaltháznak meg kommunának, hát most beléjük botlottam. Csinosak.

Impulzív. Talán ez az egyik legjobb szó, ami a legkifejezőbben leírja Berlint. Emiatt is olyan vonzó, a rengeteg impulzusával, a sokszínűségével, ezernyi különböző hellyel, kultúrával, emberrel, élettel. Felszabadít, felráz, inspirál, aktivál. Ez élteti és mozgatja a várost és lakóit. Viszont ugyanez, ami annyi energiát ad, lefárasztani is képes, mert állandóan mozgásban van, lüktet, zakatol. sihuhuu. Azt mondta valaki, Berlinbe sokan csak ideiglenesen jönnek, de nem telepednek le egy életre, a lakosság gyakran és gyorsan cserélődik. Lehet, hogy emiatt pörög a város, mert állandóan frissül a keringése, és emiatt is van tele kreatív potenciállal, amit kimerítenek, de aztán újratöltik – az emberek meg kimerülnek, aztán újratöltődnek.