Még mindig a kényelmesebb helyzeteket választottam, és inkább kávézókba/bárokba mentem be. Most is csak négy beszélgetésre került sor, a második felére már sikerült németül összeszedni a gondolataimat, ami felért egy mini sikerélménnyel. Új trükköt vetettem be, hogy Budapest-Berlin összehasonlító kutatást végzek, hátha így segítőkészebbnek bizonyulnak.

Először egy nagyon pici, régi, kopottas, ódon bútorokkal berendezett, gyertyafényes hangulatú kávézóban kezdtem. Két hapi a pultnál, egy kockás inges meg egy lapos sapkás, mindketten tulajdonosok, de végül a sapkás kollégával sikerült beszélnem, ő inkább a szavak embere. Hapikám művészember, ír, zenél, főz, aztán éttermet nyitott Mittében, de el kellett jönni az árak miatt. A picit januárban nyitották, két hónap alatt dobták össze. Korábban pamfletes könyvesbolt volt a helyén, de nem ment az üzlet, úgyhogy kiürült, aztán a tulajtól simán megvették. Főleg minőségi ételt és italt adnak, meg a vegákra is sokat gondolnak. A multikultiról azt mondta, hogy nagyon párhuzamosan élnek egymás mellett, mindenkinek megvan a saját közege, és nem igazán érintkeznek és találkoznak a döneresen kívül, bár mondjuk ők jófejek, hogy a szomszédos török pékséggel jóban vannak, és beengedik wc-re az ottani vendégeket, ami nem mindenhol szokás.

A következő állomás egy nagyon egyedi ruhabolt volt, ahol megnézegettem a ruhákat, elkezdtem beszélgetni a boltos csajszival, aztán szépen áttereltem a szót a kutatásra. Az üzlet inkább műhelyként meg kirakatként működik, mint boltként, vásárlók ritkán jönnek, főleg más boltoknak adja el a darabjait. A csajszi másfél éve júliusban nyitotta a boltot, az első designbolt a környéken, itt lakik Neuköllnben már 6éve. Annak idején sok üres hely volt az utcában, kellett neki egy műhely, és egy ismerőse révén szerezte a helyet. Nem érti ő sem ezt a nagy felhajtást a változások körül, talán mert számára ez egy természetes folyamat, ami az orra előtt zajlik, és kevésbé tűnik fel neki, leginkább csak az, hogy már megint megnyílt egy új bár.

Ezután betértem a Freies Neuköllnbe. Itt sokáig tartott összeszednem magam, mert tudtam, hogy ők voltak az elsők, mint a Kertész utcai Szimpla, a pionír, és nagyon nem örülnek a változásoknak, és vajon hogyan közelítsem meg őket. Abban biztos voltam, hogy őket megtisztelem azzal, hogy németül kérdezek, de végül a naívat játszottam. A pultban egy negyvenes éveiben járó jó erős, karakteres rockerlady nagyon kedvesen és barátságosan fogadott. A hely 6 éve nyílt, már előtte is sarki kocsma volt, csak ugyanolyan, mint a többi, és akkor úgy döntöttek szenekneipe-t csinálnak, ami kábé a romkocsma kategóriájának a megfelelője, olykor aktivistáknak is szoktak helyet adni. A nőci a kezdetektől benne van a buliban, ketten viszik a kocsmát. Itt lakott, de túl drága lett, szóval Kreuzbergbe költözött. Egyre több fiatal és külföldi jön, és drágul, régen sokkal többféle ember járt ide, szerinte az a jó, hogyha színes a társaság, és ha a helyieknek van hova járniuk, de persze semmi baja a külföldi diákokkal.Nagyon készséges volt, segítséget kérve még honlap címeket is adott, amiket ugyan ismertem, de metudtam tőle, hogy kicsit azért ironikus is a kisfilm.

Végül bementem még egy designboltba, amit egy ötvenes vörös hajú  művésznő vezet, elég bolondos, teljesen elvarázsolt lénynek tűnt, az a művész, aki tényleg nyitott mindenféle népekre, valószínű még mindig a nyolcvanas évek szellemiségének a rabja. A boltja egyben galléria is, épp most ünnepelte a harmadik évfordulóját. Megtudtam, hogy ez már a sok helyen volt galériája. Kreuzbergben kezdte, aztán Schöneberg, Mitte, majd megint Kreuzberg, aztán jött ide. Azért mert unatkozott, és helyet akart változtatni. Szereti a változatosságot, a változást nem evolúciónak fogja fel, hanem csak változásnak, és szerinte ez így oké. Ez volt az a beszélgetés, amikor nem is árultam el, hogy kutatok, hanem sikerült teljesen természetesen, kíváncsian érdeklődni felőle, németül : )

Ezzel elegem is lett a középosztálybeli értelmiségi kávézó-bártulajdonosok, művészek, fiatalok történeteiből, elég hasonlóak, és most már más narratívát akarok, öregeket és migránsokat akarok, csak ahhoz nagyobb bátorság kell, mert nagyobb a távolság és nehezebb közeledni, mindkét oldalról.