Újabb stratégiát váltottam. Eldöntöttem, hogy az eddigiekhez hasonló helyeken csak rövid interjút végzek, pár fontos infóra rákérdezve. Mikor nyílt, mi volt a helyén előtte, és mit érzékel a változásokból. A miért jött kérdésre úgyis azt mondják, mert olcsó volt, s mert itt lakott. Ha beszédes, akkor nyilván érdeklődöm.
Egy helyes kis virágboltot egy német néni vezet, kiderítetten, hogy júliusban nyílt, és előtte török casino-kávézó volt.
Az egyik sarkon álló Bullysbeakery másfél éve nyílt, itt csak ennyi információval tudtak szolgálni. A hely állandóan tele van laptoposokkal, világítanak az almák, megtanultam, h az ilyen helyeket hotspot-nak hívják.
Kicsi sötétszürke dobozban lévő Piccadilly kb 1 éve nyílt, egy BubbleTea volt a helyén (pedig azok nagyon menők, ezek szerint nem jött be a környéken), egy indiai hapival beszéltem, még a levegőben is lehetett érezni az indiai illatokat.
A Späti International éjjelnappali kirakata fiatalok programjait hirdeti, belül a falakat feketefehér filmplakátok díszítik. Az üzletet egy ötvenes török hapsi viszi, már több mint 20 éve. A változás számára leginkább az, hogy sok nemzetközi diák jön, felsorolta, hogy a világ minden sarkából érkeznek, venezuelai, chilei, olasz, stb. Annyira nem szereti Berlint, hogy leélje itt az életét, szívesen elmenne Etiópiába.
Egy másik sarkon áll az Ä nevű hely, ami szintén az első bárok egyike az utcában. Egy nagyon mosolygós lányhoz volt szerencsém, sztorizós kedvében találtam, elég jó kis beszélőkéje volt. Mesélt mindenfélét, pl. hogy a szomszédok még 6 év után sem szokták meg, a szemközti sarokra kiírták viccből, hogy Ö. : ) A csajszi 2 éve dolgozik itt, 5éve jött Berlinbe, egyenesen Neuköllnbe. A környék biztonságára kérdezve azt válaszolta, hogy szerinte nem változott sokat, nem kevésbé veszélyes. Mesélt verekedésekről a bárban, vasárnap reggeli provokálásról, hogyan mentette meg a verekedést, volt egy hülye, aki biciklit dobott az utcáról az ablakon keresztül az egyik szobába, hálistennek nem ült bent senki, de amúgy ő nem találkozik veszélyes alakokkal meg erőszakkal. Számára a változás leginkább az, hogy megtelik az utca.
Bementem a kalapboltba, ahol nagyon kedves mosolygós népekre találtam! A kalapos lány Finnországból jött kb 4 éve, az üzletet két és fél, három éve nyitották. A helyiség üres volt, nem tudják mi volt előtte. Azért jött, mert errefelé lakik pár utcával balra, a keresztlánya pedig pár utcával jobbra, így hát adta magát a kettő között álló üres hely. A kalapokat főleg külön alkalmakra készíti, meg ő maga is performanszművész, amihez felhasználja őket. Aztán szépen átfordult a beszélgetés ismerkedésbe, jó volt széles baráti mosolyokkal találkozni.
Végül a Sux nevű helyen jártam, ami 3 éve pörög, ennek a bárnak az a különlegessége, hogy csak egy bár, ahova be lehet ülni italozni. Nem aktivista hely, nem hotspot, nincsenek koncertek, csak egy társalgóhely. A tulajsrác már 8 éve Neuköllnben él, először Weddingbe ment, majd Kreuzbergbe, és onnan át ide, főleg azért, mert Weddingben nem volt semmi élet, és az elmúlt tíz év alatt még mindig nem történt ott semmi Neuköllnhöz képest. Megtudtam, hogy korábban török „kávézó” volt, vagyis drogelosztó központ, ahol 10 euróért lehetett kávét szürcsölni, kísérő ajándékkal a csészealjon.