Tempelhof

A kanapék közötti vándorlásaim színtere lett a világ legnagyobb köztere, a Tempelhof. Az első kanapé a Tempelhof nyugati oldalán, a második a keleti oldalán, a harmadik, a legutóbbi újra a nyugati oldalon. A táskák cipelésének kikerülésére végül arra a megoldásra jutottam, hogy inkább végighúzom a bőröndömet a felszállópályán oda és vissza. : ) Ki tudja, még az is lehet, hogy lesz még egy menet.

Mindenesetre elég mélyen belém vésődött a reptér-park élménye, a szétterülő tisztás, ahol messze látni a horizontot. Jó időben teli van a rét emberekkel, mindenki beizzítja a barbecue-szettet a kijelölt placcon, ami aztán zsúfoltságig teli is van emiatt. A fel-, illetve leszálló pályákon körbe-körbe bicikliznek, vagy görkoriznak. Ha van egy kis szél, akkor ideális hely sárkányeregetésre (németül is sárkány: Drachen), de ami a legextrább, az a kiteboarding, nagy ejtőernyő-paplannal gurulnak a gördeszkával, amit hajt a szél.

Így néz ki ma a Tempelhof, ami igazából nem olyan régóta funkcionál közterületként, csak 2008-ban ért véget a reptér élete. Egészen addig a város közepéről szálltak fel és landoltak a gépek, Neukölln fölött. A reptérnek egész érdekes története van, az idők során több oldalról is birtokolták. Még az I. világháború után építették, egészen a II. világháború végéig a németekhez tartozott, amikor bevették a szovjetek, de az egyezmények szerint végül Nyugat-Berlinhez került és az amerikaiak kapták meg. Az újraegyesülés után visszakerült a németekhez, és innen lehett utazni a világba szerteszét : )

 

4 thoughts on “Tempelhof

  1. Julcsi said:

    jaja, hallottam ilyet is, h akartak hegyet építeni ide, de hát eléggé elmebeteg gondolat.
    köszi a linket!

  2. zsoltibátyó said:

    Nekem ez volt életem első munkája. Lakner Antal belezúgott, hogy szemétdarabokat összetömörít furcsa tetraéder szerű alakzatokba és azokból épít egy 1 km magas hegyet a reptérre. A Gellért hegy egyébként kb. 100 méterrel van a Duna fölött…

    Lett belőle egy ilyen film:
    http://www.youtube.com/watch?v=IybpVaE2vYc

    Ezt a részt csináltam én (a flash grafikát valaki más csinálta):
    http://www.youtube.com/watch?v=3EALeWORsSA

  3. miki said:

    baszki, mi itt szálltunk le. asszem. amúgy osztálytalálkozó!

Leave a Reply to kr Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>