A kanapék közötti vándorlásaim színtere lett a világ legnagyobb köztere, a Tempelhof. Az első kanapé a Tempelhof nyugati oldalán, a második a keleti oldalán, a harmadik, a legutóbbi újra a nyugati oldalon. A táskák cipelésének kikerülésére végül arra a megoldásra jutottam, hogy inkább végighúzom a bőröndömet a felszállópályán oda és vissza. : ) Ki tudja, még az is lehet, hogy lesz még egy menet.

Mindenesetre elég mélyen belém vésődött a reptér-park élménye, a szétterülő tisztás, ahol messze látni a horizontot. Jó időben teli van a rét emberekkel, mindenki beizzítja a barbecue-szettet a kijelölt placcon, ami aztán zsúfoltságig teli is van emiatt. A fel-, illetve leszálló pályákon körbe-körbe bicikliznek, vagy görkoriznak. Ha van egy kis szél, akkor ideális hely sárkányeregetésre (németül is sárkány: Drachen), de ami a legextrább, az a kiteboarding, nagy ejtőernyő-paplannal gurulnak a gördeszkával, amit hajt a szél.

Így néz ki ma a Tempelhof, ami igazából nem olyan régóta funkcionál közterületként, csak 2008-ban ért véget a reptér élete. Egészen addig a város közepéről szálltak fel és landoltak a gépek, Neukölln fölött. A reptérnek egész érdekes története van, az idők során több oldalról is birtokolták. Még az I. világháború után építették, egészen a II. világháború végéig a németekhez tartozott, amikor bevették a szovjetek, de az egyezmények szerint végül Nyugat-Berlinhez került és az amerikaiak kapták meg. Az újraegyesülés után visszakerült a németekhez, és innen lehett utazni a világba szerteszét : )