Vándorélet / otthontalanság a kanapékon

Eddig már öt különböző helyen laktam, aludtam, a legtöbb idő, amit egy helyen töltöttem az hat nap volt. Valahol nagyon fárasztó az, hogy nincsen saját otthonom, ahova hazamehetek, hosszú időre berendezkedhetek, lepihenjek, és időt szánjak esetleg magasabb szintű szellemi tevékenységekre. Teljesen átértékelődött bennem az otthon, illetve lak(hat)ás fogalma, így, hogy teljes életközelből tapasztalom meg az egészet. Így, hogy azzal vagyok lefoglalva, hogy nincs lakásom és hogy állandóan lakást keresek, ami közben korántsem olyan zökkenőmentes, mint ahogy azt gondoltam volna, az energiámat és a figyelmemet teljesen elvonja ezeken az alapszükségleteken túli dolgok elől, sokkal nehezebb így nekivágni felfedezni a várost. Hihetetlen, hogy az ember boldogsága mennyire függ ettől. Persze ezt  fel lehetne ezt fogni a szabadság egy formájának is és nem egy akadálynak, az átmenetiségben és lebegésben rengeteg potenciál rejlik és pozitívan ezt tekinthetjük vándoréletnek is, de ez egyáltalán nem olyan egyszerű, mint ahogy az messziről látszik.

Igaz, ez elég messze áll attól az érzéstől, hogy nincsen fedél a fejem felett és az utcán a hidegben, minden kényelmet mellőzve kellene dideregve megpihennem, de tapasztalatilag így is közelebb kerültem ahhoz a helyzethez, hogy komolyan átérezzem egy hajléktalan állapotát. Az én dolgom annyiban különbözik, hogy van egy lakás, ahova befogadnak kedves emberek és van egy kényelmes matrac amire lefekhetek a melegben. A pozitív oldalát nézve, nagyon jól esik az, hogy léteznek ilyen jószívű emberek, akik beengednek a saját otthonukba és segítenek másokon, és most történetesen rajtam, azért mert alapból tudják, hogy megtenném én is ugyanezt. Jól esik ez az emberi bizalom, ami körülvesz, enélkül ezt a vándoréletet sokkal nehezebb lenne folytatni.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>