Ezzel a bejegyzéssel már nagyon régóta jövök, csak valahogy elmaradt. Vigyázat, hosszú lesz.
Még február elején a City óra keretében voltunk egy városi sétán Prenzlauerbergben, mivel itt történt a legtöbb változás az elmúlt 40-50 évben, és itt lehet a legjobban lekövetni a városfejlődési-társadalmi folyamatokat.
A túra a People’s history of Berlin része volt, amit egy fiatal lelkes szociológus phd-s srác vezet, teljes önerőből, személyes indíttatásból, mivel itt nőtt föl. Utánanézett rengeteg háttértörténetnek, régi képeknek, dokumentumoknak, térképeknek és magával hordozza egy nagy mappában, hogy bemutassa őket. Ő “radical walking tour”-nak nevezte el ezt a műfajt, hogy az általános idegenvezetős sétáktól eltérően, ahol főleg a látványosságokról, az épületekről, és építtetőikről van szó, itt a városrészeknek a társadalomtörténetét meséli el, és hogy milyen társadalmi folyamatok játszódtak le, amik során kialakult az,amit látunk. Nekem nagyon tetszett ez a típusú túra, hogy ilyet én is szívesen csinálnék – de úgy tudom csinálnak ilyet elegen (pl.budapestbeyond).
Prenzlauerberg ma a legtöbb felújítási projekten átesett, legdzsentrifikáltabb városrész Berlinben. Jelenleg ez az egyik legdrágább belvárosi negyed, széles felső-középosztállyal, design üzletekkel, éttermekkel, óvodákkal és kisbaba boltokkal. Úgy is nevezik páran, hogy Pregnancy Hill, mivel itt a legmagasabb Berlinben a termékenységi ráta. : ) Úgyhogy amikor megláttam ezt a boltot, nagyon megtetszett, hogy milyen jól leírja az itt lakó közösséget.
A Senefelderplatzon volt a találkozó, ahol megtudtuk, hogy Prenzlauerberg száz évvel ezelőtt (és azelőtt) még egy munkás negyed volt, nagyon nagy szegénységgel. Az első polgári akciók helyszíne a Kollwitzplatz volt, Kollwitz házaspár után elnevezve, akik közül Karl orvosként (ingyen) segítette a szegényeket, Kathe pedig megfestette a munkásokat és életüket. A Kollwitzplatzon volt továbbá a első berlini közösségi ház, ahol a magánszférájukon kívül eltölthették a lakók a szabadidejüket, és közösen tevékenykedhettek. // Ma már ökopiac szokott lenni a Kollwitzplatzon, maj megnézem, hogy milyen.//
Elmentünk a Kulturbrauereihoz, aminek szintén érdekes a története, szerintem a kreatív kulturális fejlesztések egyik klasszikus esete. Eredetileg Schultheiss sörgyár volt a 19. században, itt termeltek a legnagyobb mennyiségben sört, aztán a szokásos történet, 30-as években gazdasági válságban megcsappant a termelés, a 70-es évekre pedig becsődölt. Ekkor jöttek a művészek, befoglalták alkotótérnek, és szépen lassan kiharcolták maguknak, hogy intézményesüljön. Ma már rendesen felújították, átalakították, és egy óriási kultúrközpont lett belőle, galériával, klubbal, mozival, színházzal, közösségi terekkel. A pontos folyamatokat nem ismerem pontosan, de utána akarok járni, nagyon kiváncsi vagyok rá.
Végigmentünk a Kastanienalleen, ott a Prater, ami munkás mozgalmi és szórakozóhelyből kinőtte magát trendi sörkertté és színházzá, meg a Morgenrot foglaltház, ami egy balos könyvesboltból (ahol az összes baloldali, anarchista egyéb radikál irodalmat be lehet szerezni állítólag) és egy kávézó-kocsmából él meg, ami a kis kedvencem Pbergben, (vasárnap svédasztalos brunch van kvázi-becsületkasszára 5-9 euro között el lehet dönteni mennyit szeretnék fizetni érte). Azért is szeretem, mert a Kastanienalleen már csak menő trendi bárok vannak (emiatt Castingallee is a gúnyneve), de ez még barátságosabb.
Ezen a környéken benéztünk egy udvarba, ahol az egyik utolsó romos állapotú ház áll, (szinte minden fel lett újítva már), amiről azt a történetet tudtam meg, hogy a 19. században a városújító Hobrecht úgy tervezte ezeket, hogy a párizsi élményeivel ellentétben, ahol inkább szegregált negyedeket tapasztalt meg, inkább egy házban lakjanak a különböző társadalmi rétegek, hogy integráltabb városrészek jöhessenek létre, de sajnos ez nem jött be, mert akinek volt pénze az kiköltözött a nyugaton lévő Charlottenburgba.
Az utolsó állomás Zionskirche volt, ami pedig az NDK-s ellenállási mozgalmak helyszíne volt, ugyanis Pberg Kelet-Berlinhez tartozott, és a 80-as években itt meg Friedrichshainban szerveződtek leginkább a fiatalok. A Zionskirchéhez tartozott egy nyomdaépület, ahol kialakítottak egy underground könyvtárat, az Umwelt Bibliotheket, itt lehetett beszerezni a tiltott nyugati irodalmat, meg szamizdatot nyomtatni. Gyűléseket pedig a templomban tartottak, mivel az NDK-ban az egyházi intézmények szabadak voltak, abba nem szólhattak bele a hatóságok.
A legjelentősebb városfejlesztések aztán a 90-es évektől kezdődtek igazán, erről a srác sajnos nem magyarázott sokat. Mindenesetre szerintem tök jó pontokat mutatott be, a közösségi ház, a kultúrfejlesztés, meg a fiatalok ellenállási mozgalma mind hatással voltak a társadalmi változásokra.
Ez csak a Kollwitz kiez volt, Prenzlauerberg ennél nagyobb, de ez a legfelkapottabb része. Sokat magyarázott a srác a berlini dzsentrifikációról, de arra majd egy másik bejegyzésben kerül sor.