Elkezdődött a vizsgaidőszak (már egy ideje), és nekem is lassan itt az ideje, hogy teljesítsem az egyetemi kötelességeket, és megírjam a beadandóimat. Gondoltam nem ártana egy kis környezetváltás ahhoz, hogy koncentráltabban tanuljak, úgyhogy fogtam magam és kipróbáltam a Humboldt központi könyvtárát, már amúgy is régóta tervben volt.

És megtette a hatását. Az épület monumentális, a vonalkód ablakaival nem igazán barátságos, sőt, egy csöppet ketrec benyomása van – még ha ránézésre a minősége és az építészete nagyon magas színvonalúnak tűnik -, de nagyon érdekesnek találtam. Na de belülről, húúúú!!! Miután pár perc után kiigazodtam a ruhatári szekrények kártyás rendszerén, bevetettem magam a ketrec belsejébe, hogy találjak egy szimpatikus olvasótermet. Találtam is, de nem nagyon volt választási lehetőség. Ugyanis az egész egy nagy olvasóterem, az emeletek páholyként, lépcsőzetesen, fokozatosan helyezkednek el egymás fölött egy légtérben, így mindig le lehet látni az eggyel lejjebb lévő szintre és át a szemközti oldalra.

A panoptikum abszolút működik, félelmetes. Én a harmadikon ültem (milyen érdekes, hogy az első sorban találtam üres asztalt), ráláttam rengeteg asztalra, amik telis teli voltak könyvekkel, jegyzetekkel, laptopokkal, nagyban tanuló egyetemistákkal. Hihetetlen mennyire képes befolyásolni a környezet. Én a legelső pillanatban pozitívnak és ösztönzőnek éltem meg, de közben meg ott van tényleg az a szuperfegyelmező hatás, hogy mindent látsz és téged is ugyanúgy látnak. Felülről és szemből. A belső motivációhoz egy nagyon durva külső kényszer is társul. Gondolom az ötödiken az utolsó sorokra csapnak le a legelsők, megéri fellépcsőzni. : )

De a leginkább attól lett kedvem tanulni, mert újra izgalmas és érdekes könyvekre bukkantam rá a szociológia meg nyelvészeti polcokon.

(képek most flickr-ről)