Az újabb CS barátnémmal és kedves barátaival nagyon érdekes buliba mentünk. A helyszín Festsaal Kreuzberg: bolhapiac működött kint az udvaron és bent az épületben is, ahol pedig fellépett tíz helyi zenekar. Mindegyik összesen öt számot játszott, a számok között pedig bakelit lemezeket ajánlottak fel, amire a nagyközönség licitálhatott (plattenzwangsversteigerung). A közönség időközben egyre inkább közösséggé vált, mert viszonylag kicsi volt a hely, a földön üldögéltünk, és ez az árverés igazán összehozta az embereket,  olyan érzés volt, mintha egy nagyobb táborban lennénk, és egy idő után abszolút ismerősök voltak az arcok. A zenék nagyrésze pedig teli volt humorral és a nevetés is nagyon közös volt. – Zenekarokról röviden annyit, hogy nagyon vegyesek voltak, köztük volt egy banda, akiket felismertem, két évvel ezelőtt láttam a Mauer parkban zenélni csak úgy a rét közepén, totálidióták, meg volt még egy csellista, aki hihetetlen beleéléssel játszott fantasztikus muzikalitással, emellé ahogy az a férfi a csellón játszott, hát nem lehet mondani, hogy nem volt erotikus. – Ezután hazaindultunk, lementünk az U-bahn megállóba, ahol távoli zenét hallottunk meg, úgyhogy elindultunk a hang irányába. Megtaláltuk a zenészpárost, körbevéve emberekkel. Ami ott létrejött azalatt a tíz perc alatt, amíg a metróra vártunk, az maga volt a boldogság kicsi szigete. Olyan meditatív hangokat, rezonanciákat játszottak, amik hatalmas békéy teremtettek, és eszméletlenül intim közeget. Egyre csak jött a sok különféle ember, akik szintén részesei lettek, a nyugalom pedig szétáradt mindenkiben, és kiült az arcokra. Még soha nem éreztem ilyen bensőséges pillanatot egy nagyvárosban, metróban.