Kollektivitás- intimitás-élmény

Az újabb CS barátnémmal és kedves barátaival nagyon érdekes buliba mentünk. A helyszín Festsaal Kreuzberg: bolhapiac működött kint az udvaron és bent az épületben is, ahol pedig fellépett tíz helyi zenekar. Mindegyik összesen öt számot játszott, a számok között pedig bakelit lemezeket ajánlottak fel, amire a nagyközönség licitálhatott (plattenzwangsversteigerung). A közönség időközben egyre inkább közösséggé vált, mert viszonylag kicsi volt a hely, a földön üldögéltünk, és ez az árverés igazán összehozta az embereket,  olyan érzés volt, mintha egy nagyobb táborban lennénk, és egy idő után abszolút ismerősök voltak az arcok. A zenék nagyrésze pedig teli volt humorral és a nevetés is nagyon közös volt. – Zenekarokról röviden annyit, hogy nagyon vegyesek voltak, köztük volt egy banda, akiket felismertem, két évvel ezelőtt láttam a Mauer parkban zenélni csak úgy a rét közepén, totálidióták, meg volt még egy csellista, aki hihetetlen beleéléssel játszott fantasztikus muzikalitással, emellé ahogy az a férfi a csellón játszott, hát nem lehet mondani, hogy nem volt erotikus. – Ezután hazaindultunk, lementünk az U-bahn megállóba, ahol távoli zenét hallottunk meg, úgyhogy elindultunk a hang irányába. Megtaláltuk a zenészpárost, körbevéve emberekkel. Ami ott létrejött azalatt a tíz perc alatt, amíg a metróra vártunk, az maga volt a boldogság kicsi szigete. Olyan meditatív hangokat, rezonanciákat játszottak, amik hatalmas békéy teremtettek, és eszméletlenül intim közeget. Egyre csak jött a sok különféle ember, akik szintén részesei lettek, a nyugalom pedig szétáradt mindenkiben, és kiült az arcokra. Még soha nem éreztem ilyen bensőséges pillanatot egy nagyvárosban, metróban.

 

 

3 thoughts on “Kollektivitás- intimitás-élmény

  1. Zizz said:

    Es ist so toll!!! Geniesse den Zeit!
    Bussi

  2. flowerpow said:

    hahó!
    dejó! ma meg találtam a fényképet arról a bandáról a Mauerparkban 2 éve… :)
    meg képzeld a hvg-ben olvastam az új berlini szimpláról, ahol lesz sok zene, meg hangulat minden nap. szóval ha egy kis honvágyad lesz akkor azért néz majd be. már csak azért is meg egy ex-fürdőházban van helyileg, ami majdnem felér egy diliházas helyszínnel :))
    http://www.szimpla.de/berlin/home/?Itemid=26
    pussz

  3. zsoltibátyó said:

    Milyen jó kis írás! Tök jó hogy ilyenek történnek ottan! Itt ma totál megőrült az idő, 25 fok volt!!! Ilyen még sosem! Mindenki pólóban meg félmesztelenül napozott a Meadowsban!
    (Zitunak: most másféle szörnyecskék vannak :-)

Leave a Reply to Zizz Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>