A bolhapiac kapcsán is elgondolkoztam rajta, hogy itt az emberek milyen kreatívan képesek hasznot húzni, ráadásul úgy, hogy közben valós és fontos igényeket elégítenek ki, a társadalmat segítve:
A bolhapiacon egyszerű és egyértelmű a történet, a már nem fontos bútorokat, könyveket, ruhákat, tárgyakat fogják, és eladják, valakinek jól jön, ők pedig ezzel keresnek egy minimális összeget.
Emellett, ami királyság, az a Mitfahrgelegenheit, azaz a telekocsi. Ez is ismerős, a honlapon emberek felajánlják a szabad helyet a kocsijukban viszonylag olcsó áron (100km/5eur), és ezzel is mindenki jól jár. Ez itt Németországban eszméletlenül népszerű, nagyon sokan használják, teljesen bevett szokás. Szerintem ráadásul igazán jó szokás, hamár annyi jófajta autópálya van és annyian járnak autóval, mindez abszolút hasznosul.
Ami szerintem még ezt is üti, az a zwischenmiete, szószerint mondjuk köztesbérlet, vagyis, az emberek akár 1-2hétre is kiadják a szobájukat, ha elutaznak. Ez az, ami számomra teljesen döbbenetes, és egyébként valóban eljutottam arra a pontra, hogy már ezeket a hirdetéseket is figyelembe vettem, mert tényleg jól jön. De megérteni azt a másik oldalt, hogy kiadom a szobámat akárkinek, egy ismeretlennek, mert minek fizessem addig is a lakbért – és másnak meg szállást adok egy rövidebb időtávra, azt egészen izgalmas kérdésnek találom.
Igazából teljesen érthető és racionális, hiszen a szívességbe burkolózó szolgáltatás pénzben megtérül, és a társadalom többi tagját is segíti, de a kocsi és a lakás, mint magánszféra megosztása mégis a szívesség érzetét kelti. Mindez valahol óriási szintű társadalmi bizalmat és szolidaritást foglal magába, és azt találom igazán érdekesnek, hogy ez mennyire természetes itt, és otthon ezutóbbit alig találom elképzelhetőnek.
(persze a szolidaritás és bizalom terén a CouchSurfing az aduász : )
aztán persze ott van az is, hogy mivel van telekocsi, egy fokkal érthetetlenebbé vált az átlag számára a stoppolás. mert ugye pénze mindenkinek van, akkor meg minek stoppol. akinek meg nincs pénze az furcsa, szegény, vagy nem a társadalom. annak meg meg nem állok!