Végre kidugtam a fejemet Berlinből, és kiugrottunk másfél napra Hamburgba. Egy jó ideje már terveztem elmenni, főleg hogy szinte az egész Fatih Akin filmográfiát végignéztem, meg amúgy is vonzanak a kikötők.

Igazából nagyon szerencsések voltunk. A CS srác, aki fogadott minket, kölcsönadott két biciklit, aminek nagyon sokat köszönhetünk, így körbe tudtuk kerekezni a várost. Egy kicsit a külvárosban lakott, sajnálta, hogy túl sok hely nincs a környéken, ahova be tudnánk ülni, de van egy 5percre, úgy hívják, hogy Soul Kitchen. – „Micsodaaa? AZ a Soul Kitchen?” „Ja.” : ))) Szóval teljesen véletlenül elmentünk a Soul Kitchenbe egy kisebb koncertre. Kiderült, hogy a helyet megvették a film forgatása után, és továbbra is étterem-bárként üzemel, a tulaj  csupa szívből viszi az üzletet, ami sajnos nem pörög annyira, bár nem világos, hogy miért nem (a pasas egyébként hihetetlen figura, ezüstcsillámos szoknyában élvezte a koncertet).

Hamburg számomra nagyon izgalmas város, a második legnagyobb német város, rengeteg bevándorlóval, amit például sokat magyarázhat, hogy nyugat német ipari kikötővárosról van szó. De érdekes módon nem érezni azt a nagy nyugati ipari hatást a városban, a kikötő jellege sokkal erősebb, és inkább ez adja a hangulatát. A város kb Budapest-méretű, jobban bejárható, és hasonlóan szimpatikus a légkör, mint Berlinben, habár teljesen más a karaktere.

Bicikliztünk ipari tájon a dokkok között, át az Elba alatt egy alagúton, strandon, kikötőben, belvárosban, tóparton, és a legelvarázsoltabb helyen, a Speicherstadtban. Egy kicsit holland hatása van a kis csatornák miatt, de hozzá a robosztus raktárépületek a vöröstégla és a türkiz tetők kombinációival egészen más hangulatot kölcsönöznek, engem nagyon magával ragadott a hely, teljesen a hatása alá kerültem. Ide még vissza kell jönnöm.