Toronytúra Ördögdombon

Felfedezni és megismerni egy város titkos, elhagyott helyeit, melyek megbújnak a nagyközönség elé tárt nyilvános városkép mögött, pedig közben ugyanúgy a városnak és annak múltjának valós részei. Számomra valami ilyesmit takar az URBEX, ami úgy tűnik egyre több ember érdeklődését felkelti, éljen, szerintem is érdekes ezeket a helyeket megismerni, ráadásul még izgalmas kalandokkal jár együtt a titkos, néha illegális terepre bemászás. Szóval gyerünk, lássuk mit lehet felfedezni Berlinben!

Az első kalandot Grunewaldban kerestük, hogy megnézzük a Teufelsbergi tornyot. Mikor elindultunk az erdőben, csodálkozva láttuk, hogy dimbes dombos tájra kerültünk, viszont kiderült, hogy ezek valójában mesterséges dombok, és a második világháború után maradt romokból-törmelékekből gyúrták. A Teufelsbergen álló radartornyot a világháború után építették a szövetségiek, hogy kövessék, mi zajlik az NDK-ban, és ellenőrizhessenek minden rádiós jellel való kommunikációt. A fal leomlása és az újraegyesítés után a hely nyilván elvesztette értelmét, úgyhogy bezárták és otthagyták. Az utóéletében már inkább bulikhoz, művészkedéshez és graffitizéshez vették igénybe, jól le is használták, aminek eléggé feltűnő jelei voltak, mindenütt sörösüveges darabokon és spray-dobozokon tapostunk.

Miután sikeresen túljutottunk a szögesdrótos kerítésen, körbejártuk a terepet, majd végül felmásztunk a lépcsőkön a helyszínre, ahol végre magunk előtt találtuk a giganagy gömböket. Ezek lehettek a bázis legfontosabb tartozékai, mivel belülről nagyon erősen visszhangzanak, lehet, h a rádiójelekkel volt vmi szerepük , bár nem vagyok szakértő. Legjobban a legfölső gömb visszhangzott, aminek a falából (még) nem vágtak ki mintákat. Itt a legkisebb nesznek is hihetetlen hangja volt, suttogásnak, csettintésnek, lépéseknek, össze is hoztunk egy kisebb jam sessiont. Egy másik gömb közepén lógott egy hinta, naná, hogy kipróbáltuk : )

Igazából az egész egy posztindusztriál játszótér, előjön belülről a kisgyerek, tágra nyílt szemekkel és tátott szájjal csodálkozunk rá és élvezzük az izgalmát a hidegháború és az indusztriális világból ránkmaradt gigantikus épületek felfedezésének.

Az egész urbex és a posztindusztriális állapotok kapcsán rengeteg kérdés merült fel bennem, de az majd egy másik poszt lesz, még gyűjtenem kell hozzá tapasztalatokat.

One thought on “Toronytúra Ördögdombon

  1. zsoltibátyó said:

    Tök jó írás és nagyon jók a fotók! Nem ér, ott nagyon izgi lehet… :-)

Leave a Reply to zsoltibátyó Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>